Ha az ember új országba költözik nagyon terhesen, macskával, akkor a legfontosabbnak valószínűleg az azonnali fészekrakást tartja. Mert persze egyedül is kell egy hely, ahol lakni lehet, de ha extra felelősséged van és nemcsak magadra kell gondolnod, akkor aztán minél hamarabb kell egy hely, ahol lakni lehet. 

Nos, mi próbáltunk előrelátók lenni és már Triesztből (ahol az elmúlt két évet töltöttük) elkezdtünk jó lakásokra vadászni; persze a táv-lakáskeresés egyáltalán nem egyszerű. Mivel Houston óriási és pocsék közlekedése van (elvétve vannak buszok, illetve van egy villamosszerű közlekedési eszköz), ezért érdemes mindenkinek a munkahelye közelébe költözni, főként, ha nem akarja egész életét az autópályán, dugóban tölteni. Fontos szempont itt még a biztonság, mert a bűnözés komoly problémát jelent, gyanítom, hogy azért is, mert bárki gond nélkül tarthat fegyvert.

Miután erre rájöttem, első dolgom az volt, hogy kinyomozzam hova szabad költözni, ha nem akarod, hogy naponta pisztollyal fenyegessenek hazafelé. Szerencsére kiderült, hogy Marci egyeteme és az itteni kórházcentrum (bizony, itt van egy ilyen; Triesztben a tudós sűrűség volt nagy, itt az orvos sűrűség az) nagyon közel vannak egymáshoz - ez most azért fontos, mert ő tudóskodni jött ide, én meg szülni -, ráadásul ez a terület védett övezetnek számít, így ezen a környéken kezdtem keresni, azt gondolván, hogy így talán elkerülnek majd minket a betörők és sorozatgyilkosok. 

Számtalan apartment kereső oldalra feliratkoztam és nemsokára e-mailek tucatjait kaptam különféle ügynököktől. Először Jenny-vel, Briannel és Daviddel bocsátkoztam komolyabb társalgásba a lakásokat illetően, később hozzájuk csatlakozott Beth és Sandra is. (Ne csodálkozzatok, az e-mailekben mindenki mindenkit - pl. lakásügynök a bútorügynököt - keresztnéven emlegetett, én jókat szórakoztam ezen). Mivel Brian volt az ügynökök között a legodaadóbb (értsd:mindig gyorsan válaszolt, tanácsokat adott és kellemes kis lakáskatalógusokat állított össze Anna's apartment search elnevezéssel), így logikusnak tűnt, hogy kitartunk mellette és a segítségével találunk lakást.

Hogy végül nem így lett, annak az az oka, hogy hosszas keresgélés és olvasgatás és kutatás után úgy döntöttünk, hogy nem merünk látatlanban kivenni valamit, hanem az elején inkább szállodában lakunk, nehogy valami szörnyű környéken lévő, szörnyű lakásba kerüljünk. És így találkoztunk Susan-nel... Susan valami másik ügynökön keresztül értesült rólunk és mivel első találkozásunkkor készségesen mutogatott nekünk vacak környéken vacak lakásokat, ezért felbátorodva megkértük, hogy ugyan mutasson már valami jobb helyen lévő szép lakást is.

Susan-nek köszönhetjük, hogy megtudtuk mi a különbség az apartment complexekben lévő apartmentek és a condominiumok (röviden condók között: az apartment complexeknek (azaz lakóparkoknak) egy magánszemély, vagy méginkább cég a tulajdonosuk és hotelekhez hasonlítanak: vannak karbantartóik, medencéik, konditermeik és portaszolgálatuk. Ezzel szemben a condók saját tulajdonban vannak (mi egy indiai nevű és külsejű, ámde nagyon amerikai fickó condójában lakunk) és nincs karbantartó brigád és egyéb attrakciók se feltétlen tartoznak az épületekhez (mi mázlisták vagyunk, mert van konditermünk és medencénk is). Ideérkezésünk előtt az apartment szót persze univerzálisnak gondoltuk a brit flat helyett, lett is ebből pár félreértés. Miután ez tisztázódott, a jobb felszereltség és a (talán nagyobb) védettség miatt elsősorban apartmentet kerestünk egészen addig, amíg Susan-nel nem találkoztunk.

Susan azonban felnyitotta a szemünket condo tekintetében és igen, Susan, keresésünk második napján, megmutatta a tutit: a gyönyörű, napos, tágas condónkat. Én beléptem és mondtam is rögtön, hogy kész, maradok is, köszönjük a segítséget, viszlát. A lakás persze üres volt (ld. a képeket alul), tehát valahonnan bútorokat kellett szerezni, az áramot be kellett kapcsoltatni, illetve alá kellett írnunk egy nagyon komoly szerződést, amiben nemcsak a szemünk és a hajunk színét akarták tudni, de a macska súlyát és iskolai végzettségét is. Átfutottuk továbbá az itteni condominiumok összességére vonatkozó leírást is és kiderült, hogy az erkélyen teregetni például szigorúan tilos... Marci azt hiszem ekkor mondta elhűlve, hogy kicsit szégyellem, hogy ide költözünk... Nos, szégyen, nem szégyen, a lakás csodás, az élet szép és a konditeremben van futógép is, yea. 

*ez a mondat (három felkiáltójellel) Susan neve alatt szerepel az e-mailjeiben