Természetesen nagyon boldogok voltunk, mikor megtaláltuk ezt a csudalakást, de egy szép és üres lakást be is kell bútorozni ugyebár. Még Triesztben arra a kicsit kiábrándító tényre hívták fel ügynök barátaink a figyelmünket, hogy itt a bútorkölcsönzés éri meg a legjobban, mivel újonnan bútort venni sok pénzbe és fáradságba kerül, bútorozott lakást találni meg szinte lehetetlen normális áron, de persze semmi gond, ha milliomosok vagyunk. Nem vagyunk, úgyhogy kutatni és kérdezősködni kezdtünk: hogyan juthatnánk elfogadható áron sok bútorhoz. így jutottunk az ún. craigslist-re (ami talán a magyar online Expressznek felel meg leginkább) és ezen belül is az ún. garage sale illetve moving sale szekcióhoz.

E kettő lényege, hogy (általában tehetősebb, zöldövezetben élő, a házat amerikai zászlóval dekoráló) családok akarnak megszabadulni nagyjából mindentől, amit a házukban találnak, vagy azért, mert (általában munka miatt) elköltöznek egy másik államba vagy akár Európába (ez a moving sale), vagy azért, mert bizonyos dolgokat meguntak, kinőttek, elnyűttek (ez a garage sale). Ezeken a helyeken az égvilágon minden beszerezhető pár dollárért: mi főleg babaruhát, pohár - és bögrekészletet, edényeket, tálakat és néhány könyvet szereztünk így, de ha úgy akarjuk, elhozhattunk volna óriási könyvszekrényt és egész hálószoba berendezést vagy régi írógépeket, sőt, az egyik helyen egy nagyon szép macskát is ajánlgattak. (Pár vicces moving sale hirdetést is olvastam, például: I am moving to Oregon. I hate moving. Moving sale this Saturday, illetve Huge garage sale! We are moving to normal weather.)

A craigslist persze nagyon hasznos akkor is, ha az ember (mi) éppen csak egy ágyat keres; mert abban ugye megegyezhetünk, hogy az ágy elég fontos része egy lakásnak (főleg, ha az ember 31 hetes terhes). Egy ilyen keresés alkalmával akadtunk egy elég fura, ámde azért kedves kirgiz lányra, aki tulajdonképpen moving sale-t tartott aprócska lakásában, csak nem így hívta: mi ugyan eredetileg csak az ágyáért mentünk, de végül megvettünk tőle két, az ágyhoz illő éjjeli szekrényt, könyvespolcot, díványt, függönyöket, a tévéjét és egy állólámpát. És bár a szállításért egy rakás pénzt kifizettünk, hirtelen egész otthonossá vált a lakásunk.

Szerencsére Marci egyeteme is bővelkedik költözőkben és eladó holmikban: így bukkantunk arra a kedves török lányra, aki nagyjából válogatás nélkül mindenét nekünk adta fillérekért (illetve ajándékba): tőle származik az edényeink nagy része, de három széket is vettünk tőle, sőt, amikor hirtelen telefonálnunk kellett és nem volt mivel, akkor valahonnan a szekrényből előhúzott egy sim-kártyát eredeti csomagolásban  és nekünk adta. A  hab a tortán mégiscsak az volt, amikor a lakásából kifelé menet felajánlotta, hogy a kocsiját is kölcsönadja, ha nagyon nehezen tudjuk megoldani a közlekedést.

És ha mindez nem lenne elég: több bútort és rengeteg babaholmit kaptunk kölcsön, illetve ajándékba egyetlen itteni magyar ismerősünktől is. És itt hadd kanyarodjak vissza az "amerikaiak kedvesek" tézishez (amit jelen esetben inkább "Amerikában az emberek kedvesek"-re módosítanék): hihetetlenül barátságos és segítőkész emberekkel találkoztunk a garage és moving sale-eken, ha vettünk valamit, majdnem mindig kaptunk mellé valami mást ajándékba és én azóta is csak tátom a számat és boldog vagyok: íme, folyamatosan bebizonyosodik, hogy az emberiség nem menthetetlen. Úgy látszik, Houston kellett ahhoz, hogy erre ráébredjek.