Egy nagyon alapvető élményről fogok most írni kicsit: az itteni emberek kedvességéről, segítőkészségéről és mosolygósságáról.

Szinte közhely, hogy "bezzeg Amerikában mosolyognak az emberek az utcán", amire eddig néha azt találtuk mondani, hogy "na és, nekem nem hiányzik, hogy állandóan vihogjanak körülüttem". Ezzel szemben az a helyzet, hogy ez a dolog tényleg ... jó. Mert - az előítéleteink ellenére - ezek ritkán erőltetett, bárgyú vigyorok, a mosolynak legtöbbször iránya, célja, értelme van. Rengetegszer előfordult, hogy Molly hasa váltott ki a legkülönfélébb emberekből kedves mosolygást, vicces megjegyzést, netán eksztatikus lelkesedést. (Otthon soha senki nem mosolygott, érdeklődött vagy adta át a helyét a metrón.) Az ikrek hallatán mindenki odavan, gratulál, és nem úgy tűnik, hogy túlzottan megjátszott lenne az öröm. És igazából tényleg tök jó, ahogy a mexikói pincérnéni még utánunk szól, hogy legyen szép napunk, vagy amikor a buszsofőr magától kinyitja az ajtót két megálló között, mert rájön, hogy nagyjából hova megyek. Magyar aggyal ez nehezen érthető: hiszen nem is fizeti érte külön senki...

Ezzel összhangban az emberek sokkal többet elegyednek szóba egymással ismeretlenül, mint otthon, egy poén kedvéért, vagy azért, hogy segítsenek egymásnak. Tegnap például kissé túlméreteztük a bevásárlást, és 223 darab szatyorral vonszoltuk magunkat haza sötétedés után (még nincs kocsink ugye, ami itt kb. olyan, mintha nem lenne cipőnk). Miután egy idős fekete áruházi alkalmazott néhány hihetetlen akcentusban elmormolt jótanács kíséretében kérés nélkül segített a kezembe gyűjteni a rengeteg zacskót (!), megtettünk vagy kétszáz métert (656 feet), amikor is a piros lámpánál egy fiatal nő hirtelen ránk kiáltott a kocsijából: "Do you need a ride?". Annyira megdöbbentünk, hogy azonnal visszautasítottuk.

Egy másik alkalommal a bolti eladó hívta fel a figyelmünket, hogy ha a másik kiszerelést vesszük az ásványvízből, akkor sokkal jobban járunk. Sőt fogta, visszavitte a hűtőhöz és kicserélte! Ugyanitt történt, hogy mikor arról próbáltunk érdeklődni, hogy hogyan kell a nyilvános telefonról mobilt hívni, felajánlották a bolt telefonját, hogy használjuk azt.

Az egyik ingatlanügynök, miután megnéztük a lakást, körbeautózott velünk néhány houstoni nevezetességet, utána pedig elvitt minket a következő állomásunkhoz, azaz egy házhoz, amit a konkurencia igyekezett kiadni nekünk! A mai taxistól pedig rengeteget tanultunk használt autó vásárlásról.

Lehetne még folytatni a sort, de azt hiszem, elég egyértelmű, hogy ha néhány hét alatt ennyi pozitív tapasztalatunk van az emberekkel, az nem lehet véletlen. És igen, olykor eltúlzott, visító "Hey, how are ya doooing!!!"-ot is lehet hallani, amitől feláll a magyar szőr a magyar hátunkon, de ez igazán elviselhető a többiért cserébe.